A „felébredés” nem egy pillanat – hanem a tudatosodás folyamata

Aki a megvilágosodás – vagy más néven a felébredés – élményét keresi, gyakran valamilyen misztikus, varázslatos dolgot képzel el.Egy robbanásszerű, újjászületéshez hasonló eseményt, amely után mindent másképp lát. Mindent átlát és megért. Eluralkodik rajta a béke, a szeretet, és egyfajta Buddha-szerű életet kezd élni. Van, aki még az aurákat is látni véli, és az IQ-ja is minimum a duplájára emelkedik. 

És most Isten mentsen attól, hogy bárki azt gondolja, ítélkezem. Ezek pusztán a saját gondolataim és a véleményem. Azt tükrözik, amit én átéltem, láttam és tapasztaltam az eddigi utam során.

Úgy vélem, sokan éppen ezzel a misztikummal állítanak maguknak olyan csapdát, amelyből nagyon nehéz kijutni. Az irreális elvárásokkal és képzelgésekkel gátolják magukat abban, hogy észrevegyék a valódi megéléseket és azt a fejlődést, amely közben talán már el is kezdődött bennük.

Csak nem veszik észre, mert valami sokkal nagyobb durranást várnak.

És persze létezhet robbanásszerű felismerés is. Elképzelhető, hogy valaki egyetlen éjszaka alatt olyan élményt él át, amely alapjaiban változtatja meg a világról és önmagáról alkotott képét. Hogy újjászületve érzi magát, bölcsebbé válik, esetleg aurákat, fényeket vagy más, nehezen megfogható jelenségeket tapasztal.

De ha azt mondom, hogy ez milliárdból egy emberrel történik meg, talán még akkor is sokat mondok.

Ha valaki kizárólag ezt az élményt köti össze a "felébredéssel" vagy a "megvilágosodással", akkor jó eséllyel csalódni fog. Nem éri el azt, amit elképzelt, elmegy a kedve az egésztől, és azt éli meg, hogy neki ez nem megy.

A kudarcot.

Így végül szinte ugyanoda juthat, mint az a materialista szemléletű ember, aki az egészet egyszerű hóbortnak vagy ostobaságnak címkézi.

Holott a folyamat szerintem elkezdődhet mindenkiben, aki nyitott, aki figyel, és aki nem hiszi azt, hogy minden fölött teljes irányítással rendelkezik.

Van, akinél könyvek indítják el. Másnál egy tanító vagy mester segítsége. Megint másnál egyszerűen az érdeklődés a téma iránt. Van, akinél egy betegség aktivál valamit. Másnál egy trauma fújja meg az ébresztő kürtöt. Olyat is láttam, akiből egy elvonulás hozott elő valamit, mert már nem újabb információra volt szüksége, hanem kapcsolatra önmagával, csendre és időre, hogy megeméssze azt a sok évnyi vagy évtizednyi információt, amelyet az agya addig elraktározott.

De olyat még nem láttam, aki elolvasott egy-két könyvet, meghallgatott néhány videót a témáról, elhatározta, hogy megvilágosodik, lefeküdt aludni, és másnapra Buddha lett.

Biztosan ezt sem lehet teljes bizonyossággal kizárni. Én mindenesetre még nem láttam.

Arról beszélek, amit láttam és amit átéltem.

A lényeg, hogy ahány ember, annyiféle élmény és út. Valakinek információ kell. Olvasnia kell, tanulnia, kurzusokat végeznie. Másnak éppen az ellenkezője: csend, elvonulás és kevesebb külső inger.Kiből mi hoz elő valamit.

De mi is ez a megélés?

Felébredés.

Oké, de miből ébredünk fel?

Már maga a szó is azt sugallja, hogy az egyik pillanatban még alszunk, a következőben pedig hirtelen kinyitjuk a szemünket, és minden megváltozik. Az álmaink ráadásul szürreálisak, színesek és sokszor szélsőségesek. Talán ezért társítunk a felébredéshez is valami rendkívüli, szinte természetfeletti fordulatot.

Lehet, hogy maga a szó sem a legszerencsésebb. Talán a folyamatos figyelem és az ebből kinövő tudatosodás találóbb. Mert ez nem egy robbanásszerű élményt, hanem egy folyamatot ír le. Egy folyamatot, amelyhez nem kell különlegesnek vagy kiemelkedően okosnak lenni. Csak lenni. És figyelni azt, ahogyan vagyunk.

Én legalábbis így éltem és így élem meg.

Minden hibámmal, döntésemmel, visszazuhanásommal és ego-kitörésemmel együtt.

Emberként.

De figyelve, tudatosítva és önreflexíven vizsgálva a folyamatot.

És a kulcs, amelyre rá szeretnék világítani, éppen az, amit újra és újra látok: sok ember azért mond le erről, azért veszíti el a hitét abban, hogy másképp is lehet élni, mert várja a nagy BUMM-ot. Pedig gyakran nincs nagy bumm.

Figyelem van. Lépések vannak. Kitartás van. Önvizsgálat van. Önreflexió van.

Az önreflexió pedig nem valami fennkölt, misztikus művelet. Azt jelenti, hogy tudatosan megfigyeljük, elemezzük és értékeljük a saját gondolatainkat, érzéseinket, tetteinket és viselkedésünket. A jót és a rosszat egyaránt.

És lassan, hónapról hónapra, évről évre változunk. Egyre jobban látjuk, hogy mit miért csinálunk. Egyre hamarabb észrevesszük az ego aktív jelenlétét. Azt a pillanatot, amikor már nem mi irányítjuk őt, hanem ő irányít bennünket. Egyre gyorsabban tudunk visszakapcsolni egy semlegesebb, nyugodtabb állapotba egy feszült helyzet vagy konfliktus közben. Egyre tisztábban látjuk, mit akarunk önmagunktól és az életünktől. Mit szeretnénk valójában, és mi az, amit csak kívülről sulykoltak belénk.

Észrevesszük a közösségi média üzeneteit és nyomását, de egyre kevésbé hagyjuk, hogy automatikusan formálják a vágyainkat. Jobban kezdjük tisztelni az emberi kapcsolatainkat. Nem reagálunk minden vélt sérelemre azonnal és ösztönből. Elkezdünk vonzani a taszítás helyett. Megértünk olyan helyzeteket, amelyek korábban csak frusztráltak. Megértünk olyan embereket, akiket korábban nem értettünk, sőt talán kifejezetten idegesítettek.

Már nem kizárólag egyetlen síkon szemléljük az életet. Képessé válunk belehelyezkedni mások nézőpontjába is. Az életet egyre inkább megélni és megérteni akarjuk, nem pedig folyton megmondani, hogy szerintünk milyennek kellene lennie.

Naphosszat lehetne sorolni, hogyan zajlik ez a folyamat, de azt hiszem, ennyi talán már elég ahhoz, hogy megértse, aki meg akarja érteni.

Én ezt nevezem felébredésnek vagy tudatosodásnak. Nem azt a villanásszerű élményt, amely után egyszerre kicserélődünk és új emberekké válunk.

Ha egy hasonlattal szeretném bemutatni a saját életemen keresztül, azt mondanám: amikor visszatekintek a korábbi életemre, sokszor úgy érzem, mintha akkor még a víz alól szemléltem volna a világot.

Sűrűbb volt. Nehezebb. Homályosabb. Tompább. És minél régebbre tekintek vissza, annál homályosabbnak látom.

De ne feledd: ez nem lineáris folyamat. Nem úgy működik, hogy minden egyes nappal pontosan egy egységgel tudatosabb leszel. Bárhol is tartasz, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is menni fog az, ami tegnap még könnyen ment.

Elveszíted a fejed. Hibázol. Besétálsz az erdőbe.
A különbség annyi, hogy már nem maradsz ott olyan sokáig.

És talán nem okozol akkora kárt másoknak vagy saját magadnak, mint korábban.

Megérted, mi történt. Megvizsgálod, miért történt. Korrigálsz. És így haladsz önmagad felé.

Napról napra egy picit. Egyre kevésbé ösztönszerűen. Egyre kevésbé szélsőségesen.

Ember vagy. Nem vagy tökéletes.
Ha tökéletes lennél, nem lennél ember.
És valószínűleg nem is lennél itt.