A csapból is a határhúzás folyik. De hol van a határ a határhúzásban?

A csapból is ez folyik:

Húzz határt a munkahelyeden.
Húzz határt a családodban.
Húzz határt a párkapcsolatodban.
Mondj nemet.
Válaszd magad.
Ne engedd, hogy bárki elvegye az energiádat.

Jól hangzik, csak közben talán érdemes lenne egyszer rendesen megnézni, hogy mit jelent egyáltalán határt húzni.

Mert nem azt, hogy mindenkit kizársz az életedből, aki kényelmetlenséget okoz. Nem azt, hogy soha többé nem alkalmazkodsz. És végképp nem azt, hogy minden konfliktusra azt mondod –sokszor kényelemből, lehántva magadról a felelősséget– hogy én csak meghúztam a határaimat.

Kezdjük azzal, hogy véges vagy.

Véges az időd, a figyelmed, a türelmed, az érzelmi és mentális kapacitásod. Véges az energiád. És ebből folyamatosan adsz.

Beleteszed a párkapcsolatodba. A gyerekeidbe. A tanulmányaidba. A munkádba. Abba, hogy harmadszor is normálisan elmagyarázd ugyanazt a kollégádnak. Abba, hogy meghallgasd a barátodat. Abba, hogy lenyeld a választ, amit legszívesebben odabasznál valakinek. És abba az idiótába is, aki reggel nyolckor úgy felbasz az úton, hogy délután kettőkor még mindig fejben vele vitatkozol.

Mindegyik kér belőled valamennyit.

Önmagában azzal, hogy így működünk nincs gond. A probléma akkor kezdődik, amikor tartósan többfelé osztod magad, mint amennyit vissza tudsz tölteni.

A határ ezért nem egy fal, amit felállítasz. Sokkal inkább egyfajta szabályozás.

Tulajdonképpen arról döntesz vele, hogy mire mennyit adsz magadból.

Mire mondasz igent, mire nemet?

Mi a te felelősséged és mi a másiké?

Meddig segítesz és mikor válik a segítséged önfeladásba?

Melyik konfliktust érdemes végigvinni és melyik az, amelyik még három órával később is csak azért él, mert tovább hordozod a fejedben?

Ezért függ össze a határhúzás sokkal több mindennel, mint elsőre gondolnánk.

Ha minden problémát magadra veszel, könnyebben túlagyalsz. Ha minden kérésre igent mondasz, miközben belül nemet szeretnél, tartósan túlterheled magad. Ha mindenki érzelmi állapotáért felelősnek érzed magad, lassan elfogy a saját életedre fordítható figyelmed.

Ha pedig éveken keresztül képtelen vagy megállítani a terhelést, annak lehet következménye a tartós stressz, ez érzelmi kimerülés, alvási problémák, megváltozott étkezés, közöny és sok más pszichés tünet is.

Nem törvényszerűen és nem minden ilyen probléma vezethető vissza rossz határokra, de az összefüggést sem érdemes félresöpörni.

Mert az internetes pszichológia időnként úgy beszél a határhúzásról, mintha a mentális egészség azt jelentené, hogy soha senkihez nem kell alkalmazkodnod.

Pedig egy működő kapcsolatban alkalmazkodni fogsz. Egy barátságban néha akkor is meghallgatod a másikat, amikor nincs hozzá nagy kedved. Szülőként lesz, hogy a gyereked szükséglete megelőzi a tiédet. Egy párkapcsolatban lesz kompromisszum. A munkahelyeden pedig néha(?) olyan feladatot is meg kell csinálnod, amit a hátad közepére nem kívánsz.

De attól, hogy ez így van, ez még nem határsértés, hanem társas együttélés. Ha úgy tetszik, ilyen az élet.

A határ nem arra való, hogy soha többé ne érezz kényelmetlenséget vagy hogy minden olyan embertől megszabadulj, aki frusztrál.

Mert 

ha minden kompromisszumot önfeladásnak, minden kritikát támadásnak, minden konfliktust toxicitásnak és minden kellemetlen érzést határsértésnek nevezel, akkor egy idő után nem egészséges határaid lesznek, hanem egy nagy kerítéssel körbevont területed, aminek ott ülsz a közepén egyedül.

Határt húzni se nem könnyű se nem nehéz. Se nem egyszerű se nem bonyolult. Időnként szükségszerű. A kulcs, hogy tudod-e, hogy hol kell megtenned?

Tudod-e, mikor kell nemet mondanod és mikor kell inkább neked alkalmazkodnod?

Tudod-e, mi a te felelősséged és mi az, amit már más helyett cipelsz?

Meg tudod-e védeni magad anélkül, hogy mindenkit kizárnál?

És tudsz-e kapcsolódni másokhoz anélkül, hogy közben lassan eltűnnél a saját életedből?

Az egészséges határhúzás –bármennyire is elcsépelt– időnként szükséges és fontos is. De ami ennél is fontosabb, hogy tudd, hogy nem akkor húzod meg jól a határaidat, ha egyre többször mondasz nemet.

Sokkal közelebb vagy a jó megoldáshoz akkor, amikor tisztában vagy azzal, hogy mire miért mondasz igent, vagy éppen nemet.